Sziaszok!
Szóval, igazából azt sem tudom, mit mondjak, elérkezett a rész, amire talán már nagyon sokan vártatok. Most egy kicsit kiborul a bili, mind Harry, mind pedig Jasmine esetében, és, hogy őszinte legyek, én is elképesztően vártam már ezt. De várattak magukra, nem is kicsit. :D
Nem is mondanék most mást, mert parázok, hogy elszólnám magam, szóval - ami a lényeg - jó olvasást, és ha úgy tartja kedvetek, hagyjatok nyomot magatok után! (:
J. xx
U.i. Majdnem elfelejtettem, hogy holnap érkezik egy trailer az új történetemhez. Nézzetek majd be! <3
Mosolyogva nézek a szemébe, azon
kapom magam, hogy a nyelvem hegyén van egy bizonyos szó. Egy bizonyos mondat.
Azon kapom magam, hogy baromira
ki szeretném mondani, mégsem teszem. Nem teszem, mert tudom, hogy úgysem
sikerülne úgy, ahogy én azt elképzeltem. Tuti, hogy valamit elrontanék, esetleg
ő nem úgy reagálna rá, ahogy én elvárom. Mert igenis elvárom. És a magas
elvárásaim, meg az a hülye makacs természetem az oka talán, hogy újra
elszalasztom a lehetőséget, mikor elmondhatnám neki a még számomra is
tisztázatlan érzéseimet.
A szobámban ülünk, az ágyon. Csak
bámulunk egymásra, látszólag mindketten arra várunk, hogy a másik elkezdje. Az
eddig padlón tartott lábaim most felhúzom törökülésbe, így felé fordulok, majd
megeresztek egy halvány mosolyt. Ártatlannak és barátságosnak szántam, de úgy
tűnik, nem úgy sikerült, mert Harry felpattan, és mászkálni kezd a szobámban.
Úgy döntök nem zavarom, majd visszaül, ha kielégítette a kilométerhiányát,
viszont, mikor már tizenhatodjára somfordál el előttem, betelik az a bizonyos
pohár.
- Elszédültem, leülnél? Kösz –
hadarom el, mire halkan felnevet, és megáll előttem. Tisztában vagyok vele,
hogy nagyon nem fog most nekem leülni, így egy hosszadalmas sóhaj után felállok
inkább én, csak mert idegesítő, ahogy felettem áll.
- Jas, ezt nem szabadott volna,
ugye tudod? – böki ki halkan.
- Beszólnom, vagy felállni? –
döntöm oldalra a fejem, holott nagyon is tisztában vagyok vele, mire célzott. Ez
pedig csupán időhúzás.
Egy lemondó fejrázással reagálja
le az előbbi megnyilvánulásom, a savanyú arca láttán pedig kezd felmenni a
pumpa az agyamban.
- Mégis miért kell mindent
ennyire túlbonyolítanod, Harry? – csattanok fel, a hangom még számomra is
meglepő magasságot üt meg, minek hatására a szemöldöke kábé a homloka közepéig
szalad.
- Túl sokat gondolkodsz – ezúttal
rajtam a sor a fejrázást illetően, és érzem, hogy az a bizonyos kis ránc a két
szemöldököm közt egyre erősebben kezd kirajzolódni.
- Túl sokat gondolkozom? Tényleg,
Jasmine? Sajnálom, nem fogok csupán sodródni az árral. Sajnálom, hogy nem
vagyok meggondolatlan. Hogy túl alapos vagyok. Bocsánatot kérek azért, mert
többet jelentesz nekem annál, mint, hogy magam mellett tartsalak. Sajnálom,
hogy… Azt, hogy… - nem folytatja, elkapja tekintetét az enyémtől, a hangja
elfúl, majd jobb tenyerével megdörzsöli az arcát.
Nem értem, mit akart mondani. Nem
értem, mert csupa ellentmondás. Nem vagyok képes felfogni a majdnem kimondott
szavait, hogy majdnem bevallott valamit, majd – mint ahogy mindig teszi – nemes
egyszerűséggel visszatáncolt.
- Mit, Harry? Mégis mit sajnálsz?
– lépek közelebb, ám mintha egy burok venné körül, hátrálni kezd. Előlem?
- Mindegy, hagyjuk, jó? Csak…
Legyél inkább Kyle-al! Ő talán kevésbé gondolkodja túl a dolgokat. Ő talán jó
hozzád – hangjából szinte csöpög a gúny és a szarkazmus, az arcom elfordítom,
mintha csak megpofozott volna. Hisz meg is tette. Szavainak jelentésével
legalábbis biztosan.
- Nem értelek, Harry – teszek egy
nyilvánvaló kinyilatkoztatást, de megrémít a remegő hangom, így nyelek egyet,
majd megkeményítve a vonásaim magabiztosan a szemei közé nézek.
- Nem értelek, egyik tetteddel
ütöd a másikat, az egyik pillanatban kedves vagy, és gyengéd, a másikban
ellöksz. Nem értem a logikád, már, ha egyáltalán rendelkezel olyasmivel – nézek
rá szúrósan, most ő az, aki nem képes állni a tekintetem. Semleges
arckifejezéssel átnéz a vállam felett. – Nem értem a dalt, gőzöm sincs, hogy
egyáltalán miért írtad, miért nekem énekelted, miért úgy, és miért most? Miért löktél el a szobádban? Miért hagytál
elmenni? És, ha már eltaszítasz, miért jössz át rá húsz percre? Miért állsz az
erkélyemen, mikor kijövök a tusolóból? Miért nem szóltál hozzám? Aztán – ha már
itt tartunk -, miért csókolsz meg, mikor elméletben haragszol rám? És nem,
inkább már meg sem kérdezem, min sértődtél meg, mert a te agyműködésedet
figyelembe véve úgyis képtelen lennék megérteni.
Megcsókolsz, majd a következő
másodpercben nemes egyszerűséggel visszatáncolsz a sziklaperemről, és közlöd,
hogy bocs, ezt nem kellett volna. Nem tudom, lehet, hogy nálad nyerő ez a
játék, Harry, de nálam igazán, baromira nem. És ezt te is nagyon jól tudod.
Sőt, talán te tudod a legjobban, nem igaz? – gunyoros hangnememre felkapja a
fejét, és ajkába harap. – Fogalmad sincs. Harry, halványlila fogalmad sincs
arról, mennyire összezavarsz, mennyire meg tudsz kavarni, elképzelésed sincs,
mennyire bonyolult vagy, és, hogy mennyire kell vigyáznom minden egyes mondattal,
amit kiejtek a számon, hisz egyetlen szó, vagy mozdulat is képes romba dönteni
a nyugodtságod. És el sem tudod képzelni, mégis mennyire… Mennyire nagyon –
képtelen vagyok a folytatásra. Nem, nem mondhatom ezt, nem tehetem ezt. Nem
mondhatom ki, hisz azt mondta menjek Kyle-hoz. Hisz csak játszik velem.
- Jas – nyúl a kezem után, de
elhúzom azt, és hátrálni kezdek az ajtó felé, majd mikor nekiütközök, remegő
kezemmel tapogatózni kezdek a kilincs után, de Harry pár pillanat alatt szeli
át hosszú lábaival a köztünk lévő távolságot, kezével megtámaszkodik a fejem
felett, így nem tudom kinyitni az ajtót.
Nem vagyok képes a szemébe nézni,
túlságosan is tartok attól, amit látnék, így inkább a szemközti falat tüntetem
ki a figyelmemmel, egyenesem átnézve a felém magasodó fiú válla felett.
Forró lehelete szinte égeti a
bőröm, belülről harapdálom az ajkam, Harry egészen fél percig bírja a köztünk
feszülő csendet, majd hüvelykujjával az állam alá nyúl, így kényszerítve, hogy
a szemébe nézzek. A még számomra is ismeretlen sötét csillogás megrémít, a
pupillája sokkal nagyobb, mint általánosságban, ijesztő, és félek, hogy a
feketeség hamarosan ellepi a gyönyörű smaragd szemeket.
- Na és, ha én bonyolult vagyok,
te vajon mi vagy? – duruzsolja, miközben a nyakamhoz hajol. – Hadd meséljek egy
kicsit neked – mély, a szokásosnál egy árnyalattal rekedtebb hangja hatására
bizseregni kezd a hátamon a bőr, nagyot nyelek, és mozdulatlanul várom a
folytatást.
- Mikor először láttalak téged, a
kórházi ágyon ülve, a lábad lóbálva, teljesen biztos voltam benne, hogy egy
eltévedt melegítőnadrágos tündérlány vagy, aki valamiért eltévesztette az utat,
és véletlenül landolt csak az emberek között. Rám néztél, azokkal a hatalmas
őzike szemeiddel, és azóta úgy érzem, elvesztettem az agyam. Mielőtt
megszólalnál, nem, előtte sem volt túl sok, akkor viszont talán még az a
maradék is elpárolgott – megmosolyogtat a kuncogása, bár nem értem, miért
mondja most el ezt, feszülten várom a folytatást. Elsöpri a hajam a vállamról,
és a nyakamhoz hajol, orra a bőröm súrolja. – Meg akartalak ismerni, meg
akartalak menteni, hisz olyan kis törékeny voltál. Mikor a vállamon sírtál
talán több óráig, szerintem már akkor elhatároztam, hogy én igenis megmentelek
téged. Hogy – ha már pótolni nem is, viszont -, megpróbálom enyhíteni az űrt,
amit ő hagyott maga után. Nem, ne félj, nem mondom ki a nevét – reagálja le,
mikor összerándulok a mondandója hallatán. – Már akkor tudtam, hogy különleges
vagy, és talán közhelyesen hangzik, de már akkor tudtam, hogy kellesz nekem.
Aztán elmentünk bulizni, és te
megismerkedtél vele. Nem tudom, hogy csak a sok pia hatására, vagy a düh miatt,
mert mással látlak, de ott helyben képes lettem volna letépni a srác fejét, és,
hidd el, még most is szívesen megtenném.
Emlékszel még arra az estére,
ugye? – kérdezi, mire bólintok. Képtelen vagyok szólásra bírni magam. – Én…
Megcsókoltalak, és betegesen akartam, hogy élvezd, de talán nem úgy sikerült,
ahogy szerettem volna, hisz másnap közölted, felejtsük el. Szarul esett,
bevallom, de tiszteletben tartottam a kérésed – Ó, Harry, ha tudnád, mennyire imádtam azt a csókot.
- Hiába a csók, maradtunk
barátok, sőt, még egy bizonyos Kyle nevű gyökér is befurakodott az amúgy is
túlzsúfolt történetünkbe.
Nos, inkább nem is osztanám most
meg veled, miket gondolok a srácról, szerintem mindketten jobban járunk, ha
ezeket az infókat megtartom magamnak – kihallom, hogy önelégülten vigyorog,
mire megforgatom a szemeim, bár ő ezt nem láthatja – Legyen elég annyi, hogy
nem egyszer basztam volna szét a fejét, de a kedvedért sosem csináltam
ilyesmit. Még csak bunkó sem voltam. Asszem’.
Teljesen boldogan néztem végig,
hogy smároltok, és minden nap eltűnsz, én pedig alig látlak. Most meg közlöd,
hogy majdnem a nője vagy. Szerinted mégis mit tegyek? Mi a faszomat csináljak,
mikor azt hittem, van még időm? Mikor már igazán nyeregben éreztem magam?
Annyira nem értem, hogy mit nem értesz ezen, Jasmine!
Aztán, az erkély? Azzal a csepp
agyammal – ami mellesleg ugye, a te hibád miatt ment el – húsz percembe telt
felfogni, hogy mit is mondtál. Aztán átjöttem, te pedig olyan ártatlan voltál,
én meg összezavarodtam, nem volt időm és lehetőségem végiggondolni ezt az
egészet, ezért fogtam magam, és megcsókoltalak. Nem mellesleg, én élveztem, hát
te? – kérdez, de meg sem várja a válaszom – Aztán viszont rájöttem, hogy
baromira önző vagyok, és nem volt jó ötlet megcsókolni téged, ezért kicsúszott
a számon, hogy talán neked ez így nem is jó… Ó, de a pokolba is, baromira
vágyom a csókodra Jasmine! És igen, lehet, sőt teljesen biztos, hogy undorítóan
önző vagyok, de már nem érdekel. Most már csak ez érdekel – néz a szemembe,
miközben arca egyre inkább közeledik az enyémhez a félhomályban.
Agya világ, Istenem, Megy a faszba!! Ez.. a szívem két perce kihagy kb minden második dobbanást. Istenem, annyira jól írtad ezt a részt meg. A kiborulástól kezdve a végéig, sőt minden egyes rész ilyen jó .DD Annyira szeretem az írásod :3 Harry, és J.. hát ők pedig csak bonyolultak.. Mindenki az valamilyen szinten, nem?? :DDD Annyira.. nincs szó erre most. .:DD csak gratuuuuu! :3 Hamar kövit :DD
VálaszTörlésUI: várom a kövit, és azt hogy vajon mi lesz még ebben a történetben, és Jas mit reagál erre.. :DDD
Drágám!
TörlésJó, ez most iszonyatosan jól esett, köszönöm szépen, elmondhatatlanul imádlak. De tényleg.
Baromi bonyolultak. Lehet, hogy, ha az egészet újrakezdeném most, a történetnek is a Bonyolult címet adnám. :D
Még egyszer köszönöm, és még mindig hálás vagyok, amiért olvasol. <33
J. xx
Szia!:)
VálaszTörlésMa találtam rá a blogodra, és alig pár óra végig olvastam. Először nem tudtam, hogy mire számítsak és kíváncsi voltam a történetre, kezdtem az első résszel és csak faltam és faltam a részeket :) Szomorúan vettem észre hogy már végeztem vele, és utána rögtön tudtam hogy fel kell iratkoznom és már most alig várom a következő részt! :)
Nagyon tehetségesen írsz és imádom a szereplőket, az egész blogod ötletét, csak gratulálni tudok mert engem rögtön megfogtál mint a stílussal mint a történettel :)
Imádom Harryt és Jast és nagyon remélem, hogy végre együtt lesznek és boldogok lehetnek.:3
Imádom a blogod és már most a kedvenceim között van!<3
Szia!
TörlésMindig örülök az új olvasóknak, és igazán köszönöm, hogy szántál a történetre egy kis időt, és elolvastad, az meg csak pláne, ha tetszett is. (:
Köszönöm a kedves szavaid, baromi jól estek. <3
Imádás, J.
Szia!
VálaszTörlésElső reakcióm: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Szavakat sem találok, enyhén szólva megállt a szívem is. Már mióta várom ezt a vallomást amit a Jas még nem értett meg, de remélem hamarosan eljut a szürkeállományáig, hogy mire célozgatott a Harry.:) Nagyon várom a következő részt!
Sok puszi! <3
Adri xx
Szia!
TörlésIgen, Jas-nek elég lassú a felfogása, de most már csak-csak felfogja majd. :D
Köszönöm, hogy írtál.
Imádás, J. <3