Small Grey Outline Pointer

2014. április 26., szombat

40. Akkor igyunk arra is...


Kedves Olvasóim!
Sosem köszöntem még így, nekem mindig is furcsának tűnt, és még most is annak tűnik, viszont szerintem most már megérdemlitek, hogy ezt mondjam.
Nem fogok búcsúzni, még nem, ezt meghagyom a végére, amikor is lesz egy bizonyos - ámbár kissé közhelyes - Írói utószó nevezetű bejegyzés, bár még gőzöm sincs, mit írok majd bele.
Mindenesetre most is szeretnék megköszönni mindent, amit valaha kaptam Tőletek, ti vagytok a legjobbak.
Valamint még annyi... Bár még lesz egy plusz rész és egy Epilógus is, nagy kérés lenne néhány sor? Mert számomra ez egy nagyon fontos fejezet, és érdekel a véleményetek róla. :)
A létező legnagyobb ölelés jár mindenkinek, én pedig már most küzdök a könnyeimmel...
J. xxx


Elképzelni sem tudom, miért nem hagy itt. Miért van még mindig velem, miért vigasztal továbbra is, kitudja már, hányadszorra.
Hisz az utóbbi néhány hónapja másból sem állt, mint hallgatni a rinyálásom, és eléggé úgy tűnik, még nem sikerült megunnia engem, bár elképzelhető, hogy csak a jó szíve vezérli, és fejben már rég elküldött melegebb tájakra.
Nem értek semmit, csak azt tudom, hogy még mindig engem ölel, és előre-hátra dülöngél annak érdekében, hogy megnyugtasson. Hálásan fúrom arcom a pólójába, miközben kezeimmel kitartóan markolászom az anyagot. Összehúzom magam az ölelésében, amilyen kicsire csak lehetséges, és erősen azon vagyok, hogy csökkenjen a sírógörcsöm mértéke.
Nem. Gőzöm sincs, miért tört ki ez pont most, azt sem tudom már, mit miért teszek, a cselekedeteim, és a reakcióim bizonyos hatásokra kezdenek olyan szinten logikátlanná válni, hogy már kételkedem a saját épelméjűségemben is.
Már csak a gondolat is kikészít, hogy esetleg elveszthetném Harry-t. Őt is.

- Ne sírj már – motyogja halkan a fülembe, a szívem szorul össze a hangjától.
- Ne hagyj itt – suttogom válaszul, mire a szorítása egy pillanatig erősebbé válik, és sóhajt egyet.
- Ez az egyetlen szerencséd. Túlságosan is sokat jelentesz már nekem ahhoz, hogy csak így képes lennék elhagyni téged – mondja elég halkan ahhoz, hogy megkérdőjelezzem, vajon tényleg az ő szájából hangzottak el a szavak, vagy újból csak a képzeletem játszadozik velem.
- Miért mondasz mindig ilyeneket? – húzódom még közelebb, bár ez fizikailag már szinte lehetetlenség.
- Sajnálom – közli, mire hátrébb húzódom, és mélyen a szemébe nézek.
Hát, akkor most, vagy soha!

- Nem. Ne, Harry, ne sajnáld. Én nem azért… Nekem… Te csak. Aj, Istenem, baromi sokat jelentesz, szerintem el sem tudnád képzelni, mennyire. Én csak nem tudom hova tenni ezt az egészet, túlságosan új még. Ez az érzés, tudod, hogy konkrétan hiányzol akkor is, ha mellettem vagy, és beteges késztetést érzek az iránt, hogy átöleljelek, vagy csupán csak hozzád érjek. Utálom ezt, és te is tudod, hogy nem vagyok jó ebben az egészben. Képtelen vagyok normálisan kifejezni az érzéseim, és sokszor olyat teszek, amiből azt szűröd le, hogy nem érdekelsz, vagy tudom is én… De, Harry, te… Én… Nem… - makogok össze-vissza, mindent, ami épp eszembe jut, minden kósza gondolatot, és elképzelni nem tudom, mennyire idiótán hathat ez az egész. Hisz ő mindig gyönyörű dolgokat mond, én pedig nem vagyok képes annyit kinyögni, hogy fontos nekem.
Ajkát hirtelen nyomja az enyémhez, és meglepődöm rajta, így nem reagálok semmit, képtelen vagyok felfogni, ami épp történik velem. Velünk.
Elhúzódna, de még időben kapok ajkai után, tenyerem a tarkójára vezetem, és mélyen, szenvedélyesen csókolom vissza. Megpróbálok belesűríteni mindent, amit érzek, vagy valaha is éreztem, mindent, amit képtelen voltam szavakba önteni.
A csókot végül egyikünk sem szakítja meg, szétválásunk oka pedig legfőképp a levegőhiány. Homlokát az enyémnek támasztja, tenyere szokás szerint az arcomon pihen, mint eddig minden egyes alkalommal, mikor megcsókolt. Úgy tűnik, ez már hozzá tartozik.

Nem nyitom ki a szemeim, még nem, szeretném megőrizni a pillanatot addig, amíg lehetséges, szeretném megörökíteni, ahogy lehelete az enyémmel vegyül, és ahogy ujjaim a hajában pihennek. Puha ajkainak ízét az enyémen, kezének gyengéd érintését a derekamon.
Érzem, ahogy megrebben a szempillája, és beengedi a külvilágot, a csókunk, és a körülmények túlságosan hasonlóak ahhoz az eseményhez, amikor először megcsókolt, ez mégis más.
Az egy részeg csók volt, ittasak voltunk, bár valami mégis hasonló.
Hisz bármennyire is tagadtam, azt is teljes szívemből akartam, csak talán még én sem voltam tudatában.

Harry után néhány pillanattal én is kinyitom a szemeim, szembetalálom magam egy vakítóan zöld szempárral, melyek édesen, szerelmesen csillognak.
- Harry – ejtem ki lágyan a nevét, a hangom furcsán hangzik a szobában, miközben a szívem hevesen kalapál, és a fülemben visszhangzik az ütemtelen, s kissé heves dobogás. – Szeretlek – motyogom tágra nyílt szemekkel, saját magam is megrémítettem azzal, hogy kimondtam. Kimondtam, nem csak gondolatban, és most az egyszer végre ő is hallotta. Nem, még mindig nem hiszem el, és látszólag ő sem képes felfogni, hitetlenül bámul rám.
- Tudom – mosolyodik el végül magabiztosan, majd nemes egyszerűséggel szájon csókol.
- M-mi? – nyögöm összezavarodva, miután elhúzódom, ő pedig értetlen tekintetem láttán elneveti magát.
- Olyan aranyos vagy, ha megijedsz – kuncog továbbra is. – Mondom, tudom. Már akkor tudtam, mikor az első éjjel a pulcsimban állva megkértél, hogy maradjak éjszakára. Már akkor tudtam, mikor hozzám bújva aludtál el, és kiscicásan fúrtad az orrod a nyakamba – motyogja lehunyt szemmel, majd orrával gyengéden megböki az enyém. – Már akkor tudtam, mikor te még csak nem is gondoltál rá.
- Legalább felvilágosíthattál volna – dünnyögöm én is lehunyt szemmel, és élvezem a pillanat meghittségét, amit látszólag egyikünk sem akar megtörni a hangos beszéddel. Belegondolva, most pontosan azt tesszük, amit az este kezdetén még elítéltem, Li és Dani ölelkezését látva.
- Egész nyáron arra vártam, hogy rájöjj arra, ami nyilvánvaló volt – hallom a hangján, hogy gödröcskés vigyorra húzza ajkait, és érzem magamon a pillantását, de nem nyitom ki a szemeim.
- Szemét vagy. Megkímélhettél volna egy rakás szenvedéstől – megpróbálok szemrehányó hangnemet megütni, de ő is tudja, hogy nem vagyok komoly, hisz minden igyekezetem ellenére elmosolyodom.
- Ne haragudj – motyogja édesen, majd ajkát egy pillanatra gyengéden az enyémhez érinti. Mosolyogva nézek fel rá, viszonozza a pillantásom, majd puszit nyom a homlokomra.

Túlságosan elmerülök Harry tekintetében, és az érzéseim új, kellemes, mégis kissé még furcsa tengerében, és látszólag ő is kizárja a külvilágot, mert mindketten megugrunk, mikor hirtelen kicsapódik az ajtó.
- Jaj, a kis turbékoló gerlepár – a félhomályban nem látom tisztán, de amint megszólal, rögtön feltűnik, hogy Lou az. Ki más törne ránk kopogás, vagy bármi egyéb előjel nélkül? Egyáltalán, ki más akarná betörni szegény ajtót? – Hát itt vagytok. Kidobtuk azt a majmot, aki itt balhézott, szóval most már tiszta a terep, jöhettek inni – merészkedik közelebb, majd fogja magát, és ledől Harry ágyára, ezzel elfoglalva annak háromnegyed részét.
- Rohadj meg – mormolja Haz, még mindig engem ölelve. Nyugtatóan simogatom a tarkóját, miközben Louis-ra nézek.
- Milyen majom? – kérdezem, holott tudom rá a választ.
- Az a pöcs, aki miatt beájultál, szivi – mosolyog rám kelekótyán, de a szemében aggodalom csillan. – Azért… Most már oké vagy, ugye?
- A lehető legokébb – mondom, bár nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán létezik ilyen szó. – De, izé. Lou, ugye Liam nem tud róla? Mármint… Én nem akarom, hogy idegeskedjen miattam a szülinapján.
- Nem sejt semmit, ők is elvonulva romantikáznak a kanapén, mint egyesek – nyomatékosan ejti ki az utolsó szót, én pedig kuncogni kezdek.
- Akkor jó.

- Na, most már elég, kaptatok 45 percet a smacizásra, gyertek le bulizni! – áll neki feltápászkodni, majd várakozón pillant ránk az ajtóból.
- Ez jár nekünk? 45 perc? Ennyi? – motyogom saját magamnak, miközben felállok Harry öléből, és a kezem nyújtva felhúzom őt is. Vigasztalásképp puszit ad az arcomra, miközben Lou mögött lemaradva, kézen fogva leandalgunk a lépcsőn.


Így kezdődött, vagy talán így ért véget?
Magam sem tudom, talán egy ilyen este után más legszívesebben elvonulna egyedül, a csillagok alá, és mosolyogva, teát szürcsölgetve átgondolná az életét. Én viszont nem vagyok más. Én én vagyok, egy olyan valaki, aki ezerszer inkább vetődik be Li és Danielle közé a kanapéra, miközben magammal húzom Harry-t is - aki bocsánatkérőn pacsizik le a barnaszemű, meglepett sráccal -, azt kiabálva, hogy „Adjatok valami piát, mert még színjózan vagyok!”.
Ők pedig adnak. Nem tudom mit, valami türkizkék löttyöt, aztán pedig zöldet, az utolsó, amire még halványan emlékszem, pedig egy rózsaszín koktél, a szélén citromkarikával.

Halványan rémlik, ahogy a zene dübörgésében üvöltözve iszunk mindenre. Mindenki mond valami személyre szabott pohárköszöntőt Li szülinapja alkalmából, viszont mikor ő kerül sorra, nem mond semmit. Semmit, viszont rám pillant, és ez az, amire biztosan emlékszem. Arra, ahogy mélyen a szemembe néz, majd büszkén lepillant a derekamra, amit Harry karjai ölelnek körbe.

Végül aztán az érzéstől, hogy végre vagyok valakié,és a koktéloktól részegen, vigyorogva emelem a poharam, hisz Li szájából nem más hangzik el, mint a következő mondat:
Akkor most igyunk arra, hogy ez a két hülye végül mégis egymásra talált!

24 megjegyzés:

  1. Véééégre :D 40 fejezeten át vártam ezt a rész és végre összejöttek :) *-* Nagyon fog hiányozni a történeted, de remélem belekezdesz valami újba ami ugyanilyen csodás lesz (és én ugyanilyen nagy lelkesedéssel olvasni fogom) :)
    Kíváncsian várom a +1 rész és az utószót. Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nagyon, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen. <3
      Egyébként - és most jön az önreklám, hehe - vezetek másik blogot is, ha gondolod, nézz be! :)) http://bizonytalan-js.blogspot.hu
      Ezerszer ölel, J. <333

      Törlés
  2. Ahaaa, első komizó akartam lenni, de pár mondatot visszaolvastam, ennyit a gyorsaságomról *sértődött fej* xDDDD
    Basszus már! Nem tudom, hogy a történet teszi-e, vagy a mondataid, vagy ez a "két hülye", de meghatódtam.. Neeeem, ne örülj, én nem pityergek, konkrétan, egy picit homályosan láttam a Titanic végét.. :D Sírni nem szoktam, max dühömben. .Ez az én szerencsém. .:P
    Hihetetlenül elbűvölő lett, és Jas kitörése anynira emberi, hogy hihetetlen. Nem elcsépelt, olyan akit senki sem mondana.. összezavarodott volt, édes, na meg eléggé szerelmes .DD Pont jó, vagy inkább már túl jó :DDD Hihetetlenüüül imádtam :D :3
    Ps: kezdek parázni, hogy mi lesz velem ezután a blog után. .:/ Mit fogok én olvasniiii?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, Drága Egyetlen Bekám! (Nem tudom, hogy szereted-e, ha így szólítanak, mindenesetre nem érdekel, én így foglak. :D)
      Úristen... Nem tudok mit mondani, minden amit mondasz, annyira hihetetlen nekem, te jó ég! Egyszerűen csak. Annyira hiányozni fognak a kommenteid, meg Te, meg lényegében ez az egész, hogy szavakba önteni nem tudom.
      Köszönök mindent Neked, el sem tudod képzelni, mennyi erőt adtál nekem időnként néhány mondattal.
      Imádlak,
      J. <33333

      Ui.: Nyugodj meg, én személy szerint biztos nem hagylak olvasnivaló nélkül, már ha ez jelent valamit. :D

      Törlés
    2. Szereteeem :DD
      Remélem is.. különben unalmasan telnek azok az órák, amikor tanulnom kéne. .:P xDD

      Törlés
    3. Jaj, nehogy már a történeteimmel töltsd azt az időt, amit a tanulásra kéne szentelned!:DD
      Ettől függetlenül viszont sokat jelent. <3

      Törlés
    4. Amúgy sem szentelek időt a tanulásra.. :P xDDD

      Törlés
    5. Hehe, akkor rendben vagyunk. :DD

      Törlés
  3. Na, akkor lassan, de biztonságosan egymásra találtak végre. :D
    Istenem és nagyon szerettem ezt a történetet és hiányozni fog. Hiányolni fogom, hogy amikor megnézem az irányító pultot ez a történet nem fog elő ugrani és én nem kattintok rá majd kíváncsian, mert új rész jött. Persze lehet, hogy valamikor a jövőben visszatérek ide és újra olvasom az egészet, de azért az mégsem lesz ugyanaz, mint most. Mert már tudni fogom a végét, vagyis remélem, hogy nem szakad el egymástól ez a két majom. :) Túl sokat "szenvedtek". Mindenesetre itt leszek, amikor felteszed a +1 részt és a epilógust is. Szépen és jól írtad meg ezt az egészet. Nem kapkodtad el. :)
    Tehát, köszönöm neked, hogy olvashattam/olvashatom ezt az egészet. Egy élmény volt/ vagyis még most is az.
    Skys

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Jézusom, ne mondj ilyeneket, nem is érdemlem meg ezt az egészet. Megint nem tudok mit mondani, sosem tudom normálisan lereagálni az ilyeneket, nagyon, nagyon sokat jelent, hogy itt voltál/vagy, és olvastál/olvasol, valamint így vélekedsz a történetemről. Köszönöm szépen, és tényleg nem tudom, hogyan is hálálhatnám meg a szavaid. <33
      Ölel, J.

      Törlés
  4. Gyaa, baszkii... << na ez az én reakcióm. Lemondhatok a kerítői állásomról, mert megoldották egyedül is. Úristen, milyen aranyos és 'szemét' volt Harry, hogy nem akart mondani semmit. De annyira szeretem a göndör fejét. Várom a +1 -et és a többit is :)

    VálaszTörlés
  5. Ja és végre eltűnt Kyle, erre vártam mióta felbukkant. Kissé idegesen írok neked, de nem a te hibád, hanem a szar neté, ami tele van reklámokkal, és kurvára nem értem, hogy hogy jön a te blogodhoz az autóverseny. De ez megválaszolatlan kérdés marad. Érdekes, hogy másoknál működik a kerítői szerep, de magamnak nem tudok szerezni senkit. #eznemér De a te kedvedért megtartom ezt a szerepet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, édes vagy, köszönöm szépen, és igen, végre valahára egymásra találtak, hisz lényegében róluk szól ez az egész, és szemétség lett volna, ha nem hozom össze őket végül. :D
      Köszönöm, hogy vagy, hogy olvasol, és hogy végig kitartóan komenteltél/és remélem még fogsz is. :)
      Ölel, J. <33

      Törlés
    2. Ui.: Őrizd meg a képességed, még mindig igényt tartok egy Ashton-ra. :D

      Törlés
    3. Megőrzöm, küldj pár képet és meglátom mit tehetek!!! :D

      Törlés
    4. Ja és megint nevet változtattam. Eddig Allanah most már Marcela (személyes dolgok miatt <3)

      Törlés
    5. Oh, drágám.. http://static.tumblr.com/0396962f0f2be2ca5af2f15897f78414/nzqukno/kjnmz6cp7/tumblr_static_ashton-ashton-irwin-34739454-500-659.jpg
      http://24.media.tumblr.com/1826e440aeb81ac32323723ab2b31acc/tumblr_mr1n97TX0m1spr0qzo1_500.jpg
      Igazából most nem találok semmi mostani képet, pont mikor kéne, de itt van kettő, a kedvenceim közül. Bár a gépem tele van vele, ide nem lehet olyat beilleszteni... Kapd be, blogger! :D

      Törlés
    6. Ú, a barátnőm macskáját is úgy hívják. :DD

      Törlés
    7. Gyaa, baszki jó nehéz feladatot adtál nekem!!

      Törlés
  6. Mivel én nem vagyok feleannyira se jó író, mint te, ezért nem tudok ideilleszteni lírai, metaforával telelőtt szöveget.
    Be kell érned azzal, hogy nagyon jó, és a tudattal, hogy egyszerre utállak és imádlak.
    Utállak, mert vége. Imádlam, mert ilyen jó a vége (is). ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ne mondj ilyeneket, baromi sokat ér ez a pár sor is. Köszönöm, hogy írtál. <3
      Ölel, J.

      Törlés
  7. Jasmine!
    (Mivel nem tudom az igazi neved, ezért a főszereplő, illetve a karaktered nevén szólítalak...) Amíg te a könnyeiddel küszködsz, addig én sírok a nevetéstől, ezzel elrontva az idilli pillanatot amit leírtál, mikor Jas kitálalja az érzelmeit Harry-nek. Csúnya dolog volt tőlem, de nem bírtam visszatartani. Gondoltam a +1 részhez írok csak, de rájöttem, hogy mindig írtam valamit neked, ezért most dupla kommentet fogysz kapni 10 percen belül.:) Az, hogy mindjárt vége a történetnek szívbe markoló érzés, mert már gyakorlatilag egy részem lett ez a történet. Habár akkor te mit érezhetsz...
    Az, hogy "... ez a két hülye végül mégis egymásra talált!" a történet végét jelzi, végül tényleg összejöttek és most már talán Jasmine is túltette magát Andy halálán.
    Ölel és puszil:
    Adri <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám!
      Hát... Akkor viszont örülök, hogy sikerült mosolyt csalnom az arcodra. :D
      Konkrétan az utóbbi időben úgy érzem, valami hiányzik belőlem, nem tudok igazán odafigyelni semmire, mégis valahol jó érzés is, hisz befejeztem valamit. Hű, ezt nem tudom elmagyarázni, mindenesetre elég furcsa érzés.
      Nagyon szeretlek, és köszönöm a kommented,
      J. <3

      Törlés