Small Grey Outline Pointer

2014. május 3., szombat

Epilógus - I'm Still Alive

Sziasztok Drágáim!
Húztam-vontam az Epilógus megírását, sosem sikerült a végére érnem, még most sem érzem elég jónak, talán sosem fogom, mégis egy kicsit úgy érzem, méltó befejezés lett, és minden benne van, amit én bele szerettem volna tenni. Jó, ez tök ellentmondásos, de... Nem is tudom, mit érzek most, minden olyan furcsa.
Nos... Vége.
Köszönöm, hogy itt voltatok, olvastatok, vártátok... De ezt majd az utószóban, mert most nem vagyok elég összeszedett hozzá. Mindenesetre köszönöm. Mindent.
Uhm. Igazából, most csak annyit szeretnék kérni - így utoljára -, hogy mindenki, aki túlélte velem ezt a bő kilenc hónapot, legyen szíves írni nekem pár sort. Esetleg csak néhány szót, hogy mégis mit jelentett Nektek a történet. Nagyon, nagyon sokat jelentene, és még sosem kértem ilyet, de remélem, megteszitek ezt a szívességet. :)
Köszönöm szépen, és utoljára is ölelek mindenkit,
J. xxx


A szemem bántja a napfény, de még nem nyitom ki, élvezem néhány percig a jótékony tudatlanságot, és egyébként is a lusta emberek táborát erősítem, így alapkövetelmény ez a néhány percnyi fetrengés az ágyban.
- Ébredj, Tündér – hallom, ahogy Harry halkan szólítgat, majd megsimítja az arcom.
- Van nevem is – morgom, ő pedig elneveti magát.
- Tudom, de most úgy nézel ki, mint az az izé. Gilingalang, vagy…
- Csingiling, te idióta – emelem fel a fejem, de a hülye vigyorát látva inkább vissza is ejtem azt a párnák közé.
- Na – nyújtja el hosszan az „a” betűt, de nem reagálok, ezért nemes egyszerűséggel ráveti magát az ágyra, tökéletesen derékszögbe kerülve az én testemmel, és arcát – a felgyűrődött pólóm miatti – csupasz hasamba fúrja.
- Ne már – állok neki vergődni, mikor apró puszikat kezd rá adogatni, hisz bár az érzés kellemes, attól még én végtelenül csikis vagyok. És a legszebb az egészben, hogy ezt ő is nagyon jól tudja. – Ez így nem fair, Styles – nevetek, előnytelen helyzetemre célozva, ő pedig felemeli a fejét. – Jó, na, gyere ide – húzóckodom feljebb, pont úgy, hogy el is érjem őt, majd egy puszit adok a szája sarkába, amit ő ügyesen elnyújt egy édes csókká.
- Egyébként, azért keltettelek – kezdi, minden egyes szó után apró csókot nyomva a számra -, mert mondtad, hogy ma ki akarsz menni.
- De én nem hajnali… - nézek az éjjeli szekrényen lévő digitális órára – Jézusom, én nem hajnali fél tízre gondoltam – döntöm a fejem fáradtan a mellkasának, ő pedig kuncogni kezd.
- Egyáltalán nincs korán.
- Neked talán nincs – mutatok rá bölcsen, ő pedig beleegyezően bólint.

- Menj, öltözz fel, addig én csinálok kávét - pillant rám, majd feláll, és felhúz magával engem is.
- Oké főnök – fordulok meg szalutálva, de nem gondolom komolyan, és látszólag ő sem, hisz elkapja a csuklóm, és a tengelyem körül megpörgetve engem húz magához.
- Haz, csak a fürdőbe megyek, nem világgá – mosolygok rá pár perc múlva, de még mindig nem tűnik úgy, mint aki legalábbis szándékozna elengedni. – Hát akkor ebből nem lesz kávé – sóhajtok halkan, miközben ujjaimmal körkörösen simogatom a tarkóját.
- Mi? Ja. Dehogynem – húzódik el, majd egy utolsó – na, jó, utolsó előtti – csók után magamra hagy a szobában, és hallom, ahogy mezítláb végigcsattog a folyosón.

Magamban halkan dudorászva, a kiválasztott ruhákkal a kezemben lépek be a fürdőbe, majd pillantásom akaratlanul is a tükörre esik. Hogy mégis mit tarthatott bennem ma reggel tündérinek? Sőt egyáltalán, mégis mit eszik rajtam? Bár kétségtelenül vonzó a még félig csukott szemem, a kócos, szénaboglya séróm, és a párnalenyomat az arcomon…
- Ne agyalj faszságokon, öltözz! – utasít a tudatalattim, és mielőtt még egyáltalán lehetőségem lenne elgondolkozni azon, hogy valaki parancsolgat nekem az agyam hátsó feléből, gyorsan magamra kapkodom a cuccaim, majd egy arc- és fogmosást követően felfrissülve, üdén, és elképesztően kora reggel kilépek a fürdőszobából, és ráérősen sétálok le a lépcsőn, magamban egy Ed Sheeran dalt énekelgetve.
- Uh, de jó illat van – lépek be a konyhába, majd felpattanok a pultra, Harry pedig mosolyogva – és nem mellesleg félmeztelenül – vesz ki két bögrét a szekrényből. Figyelemmel kísérem, ahogy megcsinálja a kávém, úgy, ahogy szeretem, majd a derekam átkarolva egy határozott mozdulattal lekap a konyhapultról, és becipel a nappaliba.
Nevetve fekszem el a kanapén, ő pedig kisétál, majd néhány pillanat múlva vissza is jön a gőzölgő csészékkel a kezében.
Elveszem tőle az egyiket, ő pedig mellém ül, és bekapcsolja a tévét. Meg sem lepődök, hogy alapból a mesecsatornánál indul el, és szórakozottan figyelem a Harry szemeiben lévő gyermeki csillogást, miközben a vállának dőlve, kávét iszogatva Spongebob-ot nézünk.

***

- Azt hiszem, én most megyek – mondom, aztán leteszem a kiürült bögrém, és Harry-re pillantok.
- Oké, de siess haza – húzza el a száját, majd a derekam átkarolva húz magához. Miután sikeresen, és szokásunkhoz híven jó hosszan elbúcsúzunk, felállok a kanapéról, és kisétálok az előszobába, ahol felkapom a bőrdzsekim, és a kulcsaimmal a kezemben kilépek az ajtón.
- Majd jövök! – kiáltom még vissza, és halkan nevetve veszem tudomásul a bentről jövő halk, elégedetlen mormogást.

Végigsétálok a reggeli órákban kissé kihaltnak tűnő utcákon, az őszi szél néha bele-belekap a hajamba, és fázósan húzom feljebb magamon a vékonyka kabát cipzárját, mikor a napot eltakarja néhány szürke felhő. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem szakad rám az ég, amíg kint leszek.
Beharapom az alsó ajkam, mikor bekanyarodok a sarkon, és megpillantom a Temető feliratot, hisz még évek múltán is összeszorul a gyomrom, és keserű ízt érzek a számban a látványától. Nagy levegőt veszek, ami aztán éles sóhajtásként hagyja el ajkaim, miközben egy erősnek szánt mozdulattal megtolom magam előtt a kovácsoltvas kaput, ami miután beléptem, hangos csörömpöléssel záródik vissza a helyére.
A bakancsom halkan kopog a kissé már megviselt betonösvényen, céltudatosan lépkedek előre, majd a sírok között balra fordulok.
Egy. Kettő.
Az övé a harmadik sírhely.

Nagyot nyelek, a szívem akaratlanul is összefacsarodik a látványra, és muszáj vagyok lerogyni a rozoga padra vele szemben. Hát, itt lennék.
Ilyenkor sosem tudok mit kezdeni magammal, így csak esetlenül beletúrok a szél által összekócolt, már sokkalta rövidebb hajamba, és újból csak nagyot sóhajtok. A kezem előhúzom a zsebemből, a nap újból kisüt, így széthúzom a dzsekim, ezzel láthatóvá téve a Nirvana feliratú pólót. Igen, betűrve. Igen, lóg rajtam, pontosan azért, mert férfi méret. És igen, teljesen szándékosan, hisz az övé volt.
Már cseppet sem kellemetlen érzés viselni, megnyugtat, bár már annyit hordtam, hogy An illata egy egyáltalán nem érződik rajta. Nem érdekel, hogy csak egy agyonhordott ruhadarab, és nem érdekel, hogy semmi jelentősége, úgy érzem, erre még szükségem van ahhoz, hogy magamnál tartsam őt. Hogy még véletlenül se feledjem el.

A kezeim nézem, már magam sem veszem észre, hogy a gyűrűmmel játszom, szórakozottan forgatom az ujjaim közt. Feleszmélek, és örömittasan pillantok fel, aztán viszont rádöbbenek, hogy akármennyire is érzem úgy, nincs velem. Akármennyire is észlelem néha a jelenlétét, beszélni már nem tudok vele. Akármennyire is tudom, hogy ő márpedig itt van, nem tudom neki elújságolni az örömöm.
Képtelen vagyok megbeszélni vele ezt az egészet, elmondani neki a gyűrűm értelmét, vagy épp csak annyit, hogy teljes szívemből, végtére is igazán szeretem Harry-t.
Elmondani, hogy most őszintén boldog vagyok.

Felemelem a fejem, és elgondolkozva méregetem a márványlapot, amibe a bátyám nevetségesen rövid életének kezdetét, és végét vésték bele, felette egyszerű betűtípussal az Andrew Samuels név.
Nem tudom, mit kéne tennem, talán azt, amit már oly sokszor, talán újból imádkoznom kéne ahhoz az Istenhez, akiben valójában nem is hiszek, most mégsem megy. Sosem megy igazán.

Mindig furcsa érzés itt lenni, ellepik az agyam a morbid gondolatok, miszerint most konkrétan a bátyámon taposok, de elhessegetem őket.
Nem agyalhatok ilyeneken, nem ronthatom el újból az együtt töltött időt ilyenekkel, ahogy mindig teszem. Most nem lehet.

Nem tudok mit csinálni, ezért egyszerűen csak elképzelem, hogy itt van. Itt ül előttem, a márványkő legtetején, hátát pedig a támlának veti. Elképzelem, hogy farmert visel, tornacipővel, és azzal a pólóval, amit most én hordok magamon. Elképzelem a mosolyát, és, hogy megkérdezi, „mi újság?”.
Aztán elképzelem, hogy válaszolok.

Elmondanám neki, hogy három év, és egy teljes turné lezajlása után elköltöztem. Harry-hez. Ketten élünk, egy hatalmas házban, aminek igazándiból a felét sem használjuk ki.
Elmondanám neki, hogy Liam-mel, és a srácokkal minden rendben, Lou pedig már el is jegyezte a barátnőjét, az esküvőt pedig tavasszal szeretnék megtartani.
Elmondanám neki, hogy szerelmes vagyok, nyálasan áradoznék az érzéseimről, ő pedig röhögve boxolna a vállamba, majd befogná a szám a tenyerével, csakhogy végre hagyjam abba.
Aztán komolyra fognám a szót, és elújságolnám neki ezt a dolgot. Hogy Haz nagyjából fél éve, az egyik éjjel, egy Szörny RT. maraton után kikapcsolta a tévét, majd komoly tekintettel a szemembe nézett. Elmondanám, hogy mennyire nem értettem, mit szeretne, és megijedtem – felmerült bennem a szakítás rémképe. Hatalmasakat pislogva bámultam a barátomra, aki megszakította a szemkontaktust, majd egy apró ékszeres dobozt húzott elő a farmere zsebéből. Talán azt is elmondanám, hogy beparáztam. Nem akartam, hogy eljegyezzen, és aztán, ha végül mégis megun, egy ilyen köteléket kelljen majd megszakítanunk.
De nem jegyzett el. Legalábbis nem így hívta.
Azt mondta, ez egy fogadom gyűrű.
Megfogadta, hogy velem lesz, megfogadta, hogy szeretni fog örökké, és nem hagy el addig, amíg én két lábbal ki nem rugdosom őt az életemből. Aztán pedig hozzátette, hogy nem, még akkor sem hagyna el, hisz tudná, úgysem gondolom komolyan.
Én pedig megfogadtam, hogy vele maradok akkor is, ha a rajongók mögött mindig csak második leszek neki. Erre elnevette magát, és közölte, hogy nem, azóta talán már változott cseppet a sorrend.  Megfogadtam, hogy akkor is szeretni fogom, mikor egy ősz hajú, ráncos öregember lesz, egy molylepkével a hasán.
Képtelen voltam komoly vallomást tenni, de ő megértette. Tudta, mit akarok kifejezni, hisz ehhez mindig is csak a szemembe kellett néznie, előtte egy nyitott könyv voltam.
Megértette, rám mosolygott, majd boldogságtól csillogó szemmel húzta fel az ujjamra a gyűrűt. Aztán odaadta nekem a dobozkát, amiben egy másik ékszer is fénylett.

Talán lehúznám az ujjamról, és megmutatnám Andy-nek a vékony ezüstgyűrűt. Eldicsekednék neki azzal, hogy Harry mennyire ismer, hisz tudta, hogy nem hordanék gyémántokat az ujjamon, vagy ha hordanám is, valószínűleg elhagynám. Az egész teljesen egyszerű, talán még azt is mondhatnám, hogy cseppet sem különbözik a többitől, de a dolgok mögé nézve mégis meglátjuk azt, ami különleges.
A belsejébe karcolt H betű, amit csak akkor veszel észre, ha a fény felé fordítod, és hagyod csillogni.

Végül aztán… Aztán elmondanám neki, hogy elképzelhetetlenül hiányzik, hogy szeretem. Még mindig szeretem, és sajnálok mindent. Tudom, hogy nevetne, és azt mondaná nem az én hibám, mégis tudom, hogy de, igenis az.
Minden az én hibám.

Aztán büszkén a szemébe néznék, magabiztosan rámosolyognék, és elmondanám neki, hogy túléltem.
Akkor is, ha sokszor már nem éreztem úgy, akkor is, ha a mélységben rengetegszer már csak alig-alig lélegeztem.

Csak elmondanám neki, hogy kiálltam a próbát.
Hogy még mindig élek.


Vége.

27 megjegyzés:

  1. Drága Jasmine!
    Ezzel a résszel, elengedhetem a történetet, Harry-t, Andy-t és Jasmine-t is. És velük együtt téged is. Nem is tudom miért, olyan érzésem volt, hogy én élem át, mindeközben olyan valóságosan írod le mindezt, hogy már nem elsőre fordult meg a fejemben, hogy te is hasonló dolgokat élhettél át. Nem tudom és semmi közöm hozzá, csak megfordult a fejemben a gondolat. Az utolsó pár mondatnál már folytak a könnyeim, most próbálom összeszedni magam és nem... Sírni?! Eddig két blog volt aminek a végén sírtam. Egy Louis fanfiction és a Tiéd. Az utolsó mondat: "Hogy még mindig élek." megértette velem a címet: I'm still Alive. Nem akarom elengedni mindazt amit itt átélhettem, mégis muszáj lesz. Csak annyit mondanék még, hogy köszönöm a bolgod pillanatokat, a sok nevetést és azt amit nekem adtál ezzel a bloggal. Hogy becsüljem meg azt a valakit akit szeretek, mert bármikor (akár egy rossz mozdulattal is) elveszíthetem. Nekem ez a tanulság a történetedből. Köszönöm. <3
    Milliószor ölel:
    Adri xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám!
      Eddig kibírtam könnyek nélkül, viszont a kommentednél komolyan összegyűltek itt a szemem sarkában.
      Köszönöm, hogy olvastál, hogy itt voltál, hogy vártad, és aztán mindig megleptél egy-két szóval. Köszönöm, és elképzelni sem tudnád, mennyi erőt adtál nekem csak azzal, hogy olvastál. És még mindig nem tudom, mivel érdemeltelek ki Téged.
      Nos... Nem, nem ez történt velem, legalábbis nem szóról szóra, én is elvesztettem a bátyám, de nem halt meg - Hál' Istennek!!! - csupán több száz kilóméterre él. Konkrétan egyik pillanatban velem volt, aztán elment egyetemre, saját családja van, és... Szóval érted, na. És valahogy belegondolni is szörnyű, hogy mi lenne/vagy épp mi van velem nélküle. Jó, gőzöm sincs, ezt most miért írtam le, talán neked is könnyebb ezt így megérteni, valamint a történet néhai valósághűségét. Már ha ez a mondat így értelmes. :D
      Elképesztően sokat jelent, ha megkönnyezted, és talán még tanulságot is szűrtél le belőle.
      Jaj, ne már, én köszönöm. Ezredszer is. <3333
      Nagyon, sőt még annál is jobban szeretlek,
      J. <33

      Törlés
  2. Jasmine!
    Őszinte gratulációmat küldöm. Ritka, hogy megkönnyezek valamit- vagy netán sírok- és a barátaim ezért is támadnak meg minden problémájukkal, azonban felvállalom, miszerint ezt a befejező részt most megkönnyeztem. Igazából már semmi újat nem tudok mondani, mivel a 40. részhez már leírtam a lényeget. Valóban hiányozni fog ez az egész: a történet, a szereplők, az írásod. Persze olvasom a másik történetedet, de az is más, és ez is más. És bátran kijelenthettem, hogy a történethez méltó befejezést találtál ki. És nem tudom elégszer megköszönni ezt az egészet. Fantasztikus vagy. Még ezerszer, sőt még többször KÖSZÖNÖM.
    Skys

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Skys!
      Jaj, ne mondj ilyeneket, úristen. Hihetetlenül sokat jelent, ha sikerült könnyeket csalnom a szemedbe, főleg, ha nem is szokásod sírni.
      Nekem is nagyon hiányozni fog a történet, úgy érzem, mintha itt hagytam volna most valamit magamból, és valójában sem a Bizonytalant, sem semmi mást nem fogok úgy szeretni már, mint ezt, hisz ez volt az első, és az összes hibájával, és elírásával együtt is ezt szeretem a legjobban. :')
      Nem, én köszönöm, hogy olvastál. Tényleg. <333
      Ezerszer ölel,
      J. <3

      Törlés
    2. Muszáj erre reagálnom:" összes hibájával...". Nem vettem észre benne hibát, de ha szerinted van, akkor nyugtasson meg az, hogy így P-E-R-F-E-C-T AZ EGÉSZ.

      Törlés
    3. Édes vagy, köszönöm. És valóban, ha újraírnám, szerintem már semmit sem csinálnék másképp, csak a hónapokkal ezelőtti részeket olvasva fogom a fejem néha. :D
      J. xx

      Törlés
  3. Szia! :)
    Én nem az elejétől kezdve olvastam a blogod, hanem úgy kb már a felénél tartottál mikor rátaláltam. Egy igazán egyedi, érzelmes és mesés történet volt. Imádtam olvasni minden egyes részét és kíváncsian vártam, hogy Harry és Jas mikor jönnek össze. Folyamatosan elhittem, hogy majd a kövi részbe összejönnek de nem, a végéig húztad a kapcsolatukat, bár így visszagondolva jól tetted. Ez egy olyan blog amit ha akar az ember akkor sem tud abbahagyni hisz annyira valóságos és érzelmes mintha igazából megtörtént volna. Imádtam a történetet és hiába érzed, hogy nem tökéletes az epilógus hidd el, hogy az volt. Remélem még sok-sok blogot olvashatok tőled. Millió puszi és ölelés :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Köszönöm szépen, hogy szántál rá időt, és elolvastad, azt pedig végképp, ha így vélekedsz erről az egész őrületről.
      Nem szerettem volna, hogy unalmassá váljon a történet, ezért húztam szegény karaktereim kapcsolatát ennyi ideig, bár néha már én fogtam a fejem, hogy Jézus, de hülyék. :D
      Köszönöm, köszönöm, nagyon szeretlek,
      J. <33

      Törlés
  4. Nem tudok mit hozzáfőzni.. Háromszor kezdtem el, de nem találom a szavakat. Igazság szerint, hiába csak azelső részekben volt jelent A bátyj, csak most jövök rá, hogy mégis hiányoltam.
    Nemvolt ez annyira hihetetlen történet, de mégis imádtam. A szavaidat, Jass küzdését, pedig az elején még nem is volt miért.. Mégis talpon maradt, és ezért akarnék vele egyesülni.. Hiába a szenvedések, hiszen önmaga tudott maradni.. :D
    Komolyan hiányozni fognak a szavaid - bár azt még olvasom egy darabig :D - , de leginkább a történet szála.. Imádtam.. Az elejétől, a végéig. Minden egyes szót. A szereplők karakterét, a helyszineket.. egyszerűen MINDENT!!
    Ps: Azért elszomorodtam.. :/ Persze úgy ahogy kell..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Most én is csak így ülök itt, mert erre nem tudok mit mondani. Olyan... Más volt ez a kommented, mint a többi. Lehet, hogy csak én éreztem úgy, de mintha most nem pörögnél annyira, mint szoktál.
      Igen, Jas küzdött, és küzdött, néha már csak saját magával, vagy az érzéseivel, esetleg a makacsságával, már én sem tudom igazán, viszont szerintem nagyon erős lány. Vicces, hogy úgy beszélek róla, mint egy hús-vér emberről. :D
      Igazából. Bár már nem egyszer megtettem, most is köszönöm. Hogy itt voltál, támogattál, és akkor is lelkesen írtál, amikor a történet talán több volt, mint rossz. :D
      Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
      Hatalmas ölelés,
      J. <333

      Törlés
  5. Gyönyörű befejezés egy gyönyörű történetnek!!!!Nagyon szerettem/szeretem a blogod...Fantasztikus,ahogy írsz!!Teljesen beleéltem magam a történetedbe...Hiányozni fog!!!És nem sok blog volt ami megsiratott,de ez igen...Remélem,hogy fogsz még írni :D
    Réka <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Köszönöm, elképesztően édes vagy, komolyan el sem hiszem, hogy ennyien megkönnyeztétek. Sosem gondoltam volna. :')
      Ölel, J. <33

      Törlés
  6. Drága!
    Úristen, majdnem elbőgtem magam. Az elején a nevetéstől könnyeztem a végén meg már én sem tudom. Sajnálom, hogy ilyen későn írok neked, de családi napunk volt, elrángattak nyolc (!!!) helyre és halálra untam magam. Közben pedig kíváncsi voltam erre a befejező részre, amit net híján nem tudtam elolvasni, csak most.
    Nem az elejétől fogva írtam neked, mert a huszonikszedik résznél kezdtem megjegyzéseket írni, ha jól emlékszek. Az elején rögtön megtetszett ez az egész, minden karaktert szerettem, kivéve Kyle-t. Na őt elküldtem volna a jó büdös p*csába (és még szép kifejezés). De aztán végre eltűnt.
    Sajnálom, hogy vége van, nagyon szerettem! Hiányozni fog.
    Hatalmasölelés: Marcela xx.
    Ui.: még mindig kerítő vagyok!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drágám!
      Jaj, mindig örülök, ha sikerül érzelmeket kicsikarnom belőletek, és most sem kivétel. Örülök ennek a majdnem-sírásnak. :)
      Teljesen mindegy, hogy mióta vagy itt, a lényeg az, hogy mindig vetted a fáradtságot, és elküldtél néhány szót, amiért mérhetetlen köszönettel tartozom.
      Nyugodj meg, Kyle-t én is gyűlöltem, ezt majd az utószóban cukin ki is fejtem, hogy hogy, s mint született meg a karaktere. :D
      És igen, nekem is elképesztően hiányozni fog.
      Köszönök mindent, és igen, tudom, hogy kerítő vagy.
      Ölel, J. <33

      Törlés
    2. Örökre az is maradok: J. Samuels-fan, Kylegyűlölő és kerìtő.
      <3<3<3<3<3

      Törlés
  7. Jasmine!!!!
    Őszintén szólva nagyon büszke vagyok rád!Mert végig tudtad írni ezt a remek blogot és nem azt mondtad a felénél ,hogy nem folytatom.Mert ennyire ötletes voltál és tök jó történetet írtál!Minta író lennél!!^-^Remélem ezután nem hagysz fel a blogok írásával , mert szerintem te nagy tehetség vagy!Úgyhogy várom ,hogy majd nemsoká üzenj nekünk ,hogy itt az új blogod!Nagyon a szívemhez nőtt ez a blog.De egy biztos:még párszor újra fogom olvasni,hogy újra átélhessem azokat a dolgokat amelyek leírhatatlanok.Szerintem a te blogod ahogy Liam mondaná:PER-FECT lett!!!!^-^További sok sikert a jövőben ha már valami csoda folytán nem találkoznék a blogjaiddal!!Millió-Billió ölelés és puszi!!!
    Szeretettel:Kitti♥♡♥♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kitti!
      Istenem, annyira hihetetlen dolgokat mondtál most, és olyan édes vagy, hogy komolyan csak vigyorgok, mint egy komplett idióta.
      Igazából leginkább ez vezérelt, hogy végigvigyem ezt az egészet, és legyen egy befejezett történet a kezeim közt. Na meg persze, félbehagyni sem szerettem volna.
      Köszönöm, hogy olvastál, és természetesen, nem tűnök el nyomtalanul, az aktív blogjaimról pedig mindig kaptok értesítést, és a modulsávban is megtalálhatók. :)
      Sokszor ölel, és tényleg nagyon köszönöm,
      J. <333

      Törlés
  8. Mélyen Tisztlet Művésznő!
    Egyáltlán nem túlzás a megszólítás.Hisz' "ideművészkedtél" nekünk a húgom szerint pár sort, szerintem meg egy külön világnyit.
    Köszi.
    U.I.:Remélem ebből a kevésből is leszűrhető lett, hogy mennyire csodállak/istenítelek (nemtom melyik hangzik jobban).
    Nem ennyit érdelemnél, ne sajnálom, tőlem csak ennyire fussa.
    U.I.:Bár mániákusabban fog hangzani az, amit mondok, mint a One Way or Another magyar szövege, de:
    Ha nem nyitsz új blogot önszántadból, akkor kényszerítünk.
    És punktum :D
    ~Love, Szofi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Jaj, jaj, ne szólíts így kérlek, nem érdemlem ki. :D
      Én köszönöm, hogy vagy, és olvasol, valamint idepötyögted ezt a néhány sort. :)
      <33333
      Ölel, J.

      Törlés
  9. Szia!
    Igazából még nem írtam komit szinte senkihez! De ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem. A te történetedet egyszerűen imádtam! Mindig magával ragadott és úgy éreztem, hogy ez egy valós világ. Minden egyes szavát ettem vagy ittam :) Nem tudok mit írni... egyszerűen csak szerettem és még mindig szeretem a blogod! :)
    Ui.: Nehogy abba hagyd az írást! Bajok lesznek ha igen... Rád küldöm a tacsim! :D Az meg majd a bokádnál fogva fog a géphez húzni! :) Remélem tudod, hogy csak viccelek... Nincs tacsim :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Köszönöm, és örülök, amiért így vélekedsz, valamint annak is, hogy megtiszteltél néhány sorral. :)
      Nem, nem szándékozom abbahagyni, szóval tartsd a nem létező tacsid pórázát a kezeid közt! :D
      Ölel, J. <3

      Törlés
  10. Imadom a Blogodat egy nap alatt olvastam ki hat szerintem mondjuk kicsit rovidek a fejezetek ez altal a 40 akarhany resz is es keves a Jasry resz is (Jasmin+Harry) emellett nagyon jol irsz es amikor Andy meghalt hat nekem ott vegem volt ugy bogtem hogy az huuu es amikor Hazz szerelmet vallott hat ott is bogtem hihetetlen jol irsz remelem nem hagyod abba az irast mint azt emlitetted az interjuban remelem egyszer ott tarthatod a kezedben a sajat konyvedet... ♥
    xx, Blanka ♥♡♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Igen tudom, sokszor megkaptam már, hogy rövidek a részek, minderre csak annyi a mentségem, hogy ez volt az első épkézlábnak mondható történetem, mindig lesz hová fejlődni, úgy tűnik a fejezetek hosszúsága az, amin nekem majd dolgozni kell. :D
      Nagyon sokat jelent ha képes voltam könnyeket kiváltani belőled, oké ez kicsit köcsögül hangzik, de tényleg elképesztő érzés, hogy képes voltam megríkatni néhányotokat. :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál, iszonyú édes vagy, és nem, nem szándékozom abbahagyni.
      Ölel, J. <333

      Törlés
  11. Atya Úr Isten! Az elején amikor meghalt Andy sírtam, utána dühös lettem rád, hogy miért kellett megölni a kedvenc szereplőmet. Aztán felfogtam. Sosem sírtam ennyit, mint ma. Mert igen! Egy nap alatt végigolvastam az egész blogot. Sosem váltott ki belőlem ilyen érzéseket semmi. Csak akkor sírok ha valami irtó nagy gáz van. Erre szétbőgtem az agyam ezen a blogon. Annyira átéreztem az egészet az életét. Azt kicsit sajnálom, hogy Andy utolsó szava nem a szeretlek volt, hanem a sajnálom. De ez így volt jó! Nem volt sablonos. Imádtam!
    Xoxo
    Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Atya Úr Isten, de édes vagy!
      Hidd el, én is hihetetlenül gyűlöltem magam néha, mert An volt az én kedvenc szereplőm is, meg amúgy is imádom a srácot, szóval... Nem is értem magam.
      El nem tudod képzelni mennyit jelent, hogy sikerült megsiratni Téged, főleg ha tényleg nem vagy az a sírós fajta.
      Ha újrakezdeném, lehet valami frappánsabb utolsó mondatot adnék a szájába azért. :D
      Köszönöm, köszönöm, imádlak.
      Ölel, J. <33

      Törlés
  12. Sziaa! Tudom, elég régen írtad már meg ezt a részt, amivel véget vetettél ennek a hihetetlenül hiper-szuper jó blognak, de mégis kötelességemnek éreztem azt, hogy írjak ide - ha látod, ha nem :D -. Szóval... Hol is kezdjem? Imádom, ahogy körülírsz dolgokat, ahogy fogalmazol,egyszerűen mindent, aminek köze van ehhez a történethez. És bár rengeteg blogot olvastam, ez volt az egyik kedvencem :). Azt is imádom, ha teljességgel áttudom élni a story-t, amit olvasok. És neked pont sikerült elérned. A combomat csapkodva nevettem, amikor elsütöttél - olykor tényleg beteges :'D - poént, akaratlanul is elsírtam magam a szív szorító részeknél, mérges is voltam - kinyírtad Andyt, és már rágtam a körmöm, hogy "isteneem! Jöjjön már össze Harry és Jasmine könyörgöm!" :'D -, és átéreztem minden a fájdalmat, amit Jasmine élhetett át. Egyszerűen beleszerettem a karakterekbe, az írásodba, és a történetbe. Ez nem az a tipikus sablonos történet volt, és talán ezt volt az ami leginkább megfogott benne. Átérezhette az ember, hogy az élet nem mindig habos torta rózsaszín cukormázzal, és nem egy képzeletbeli, nem létező világot mutatott be, hanem tényleg, a valóéletet :). Gratulálok ehhez a tényleg perfekt bloghoz! xx Betty

    VálaszTörlés