35. Show time?

Hey ho, Kedveseim!

 Nos ez a hét megint egy nagy rakás lószar volt, de mindegy, lehet, hogy csak az enyém volt ilyen rossz. :D

A részről igazából nem mondanék semmit, most próbáltam egy kicsit lelassítani, hisz a következő - esetleg az azutáni - részben eléggé begyorsul majd minden, és aztán már vége is lesz. Jaj, de rossz ebbe belegondolni.

Na jó, igazából nem is szerettem volna mást szerintem, köszönöm a kommenteket, a pipákat, és a díjakat is, nagyon szeretlek titeket. <3

Hatalmas ölelés,

J. xx

Ui. A blog második helyezést ért el egy blogversenyen, a plakátot megtaláljátok a versenyeknél. Köszönöm szépen. :)

- Liam! – kiáltom el magam, miközben csupán az hatás kedvéért kidobálok pár random ruhát a szekrényemből.

Igen, eljött ez a nap is, a születésnapja, és itt az ideje, hogy véghezvigyük a tervet.

- Mondjad, cicám – jelenik meg az ajtómban, és aggódó szemekkel fürkész.

- Nincs egy normális gatyám – próbálok kissé hisztérikus hangot megütni, miközben kibököm az előre megbeszélt indokot, amit már vagy huszonötször elismételtem a nap folyamán, azt próbálgatva, melyik hangszín a leghatásosabb.

- Jó, majd elmegyünk, és veszünk – dörzsöli meg a homlokát, és már fordulna is meg, hogy kilépjen, a hangom viszont megállítja őt.

- De Liam, nem tudok mit felvenni – nyafogok tovább, bár legszívesebben pofánbasznám magam, és a nyakába ugranék, azt visítva, hogy „Boldog születésnapot!”, de nem teszem. Nem tehetem.

- Nem is megyünk sehova, itthon meg tök mindegy, mibe vagy – ráncolja értetlenül a homlokát.

- De holnap úgyse megyünk, tuti, lesz valami dolgod – Menj már bele, te hülye!

- Jas, miért…

- Légyszi – nyomom meg az i betűt, miközben kiskutya szemekkel meredek rá. Ez a tekintet az utolsó reményem.

- Ne nézz így!

- Li – pislogok hatalmasakat.

Tekintetében egy pillanatig megbántottság csillog, tudom, hogy csalódást okozok neki, hisz a születésnapja mindig is fontos volt számára. És pont én felejtem el.

Lemondóan megrázza a fejét, és nagyot sóhajt, majd megfordul, de mielőtt kiléphetne az ajtón, megtorpan, és alig hallhatóan motyogja:

- Tíz perced van elkészülni, a kocsiban várlak.

Kiszélesedik a vigyor az arcomon, s mikor becsapódik a szobám ajtaja, megfordulva még egy apró örömtáncot is lejtek annak tiszteletére, hogy mégis sikerült elcsalnom őt.

Kiveszek a szekrényem legfelső polcáról egy koptatott farmert, és belebújok, miközben hallom, ahogy Niall Li nevét ordibálja a földszinten. Eljött az ő ideje is, gondolom, közben pedig konstatálom, hogy a nadrágom zsír új, aligha volt rajtam háromszor. Nos, most már mindegy, gatyát venni megyünk, hisz állítólag nekem nincs egy se.

***

A két kifulladt fiú kezét szorongatva sietek végig a pláza hatalmas főfolyosóján, húzva őket körülbelül már a hatodik ruhaüzlet felé. Niall szabályosan szenved, viszont nem mondja, hogy menjünk haza, hisz nem szabad, és hiába is néz olyan nyúzott fejjel, tudja, hogy még minimum két órán keresztül itt kell rohadnunk.

Nekem sincs ehhez túl sok kedvem, de érdeklődést erőltetek magamra, és bevonszolom őket a boltba, majd mindent elfeledve lépek a nadrágok irányába.

Attól függetlenül, hogy igazából nem is volt rájuk feltétlen szükségem, beszereztem már jó pár farmert, most pedig egy újabb stóc ruhát a kezemben egyensúlyozva sietek be a próbafülkébe, és a fél szememmel még látom, ahogy Liam és Niall kifulladva lerogynak a fülkék előtt elhelyezkedő fotelekbe.

Lusta népség.

Magamban épp egy Fall Out Boy számot dudorászok, miközben átöltözök egy nemrég talált szaggatott sortba, és még egy hozzáillő pólót is magamra húzok, majd csekkolom magam a tükörben. Nem is rossz, sőt kifejezetten tetszik rajtam az összeállítás.

Kisimítok pár nem létező ráncot a felsőmön, épp mikor rezegni kezd a telefonom, pontosan valahol a ruhakupac legalján. Magamban szitkozódva nyúlok érte, majd kisebb bénázás után megtalálom a készüléket, ami egy olvasatlan üzenetet jelez.

„Élsz még? :D H. xx”

Olvasom végig a pár apró szavacskát, mégis vigyorognom kell, bár az okát képtelen lennék megmondani.

„Kábé a tizenhetedik ruha összeállításban ácsorgok épp, Niall azon gondolkozik, hogy eret vág, Li pedig csak csendben szenved, de nem tart sokáig, mindjárt befordul ő is. :D A ház még azért remélem, egyben van, bár titeket ismerve…”

Még mindig mosolyogva pötyögök vissza, és pillanatokon belül érkezik is a válasz.

„Kapok képet? Mármint rólad, nem a szenvedő majmokról.”

Megforgatom a szemeim, de azért készítek egy teljes alakos képet a tükörben, és csupán a hatás kedvéért grimaszolok, és bandzsítok is egyben.

Életem képe lett, nem kérdés.

Unott arckifejezéssel nyomok rá a küldés ikonra, majd a telefont a próbafülkében lévő apró székre helyezem, és egy határozott mozdulattal elhúzom a függönyt.

- Dögös – mér végig Li büszke mosollyal kísérve, a szöszi pedig csak helyeslőn bólogat. Elmosolyodok.

- Akkor én ebben megyek haza – vigyorgok, Liam megforgatja a szemeit, majd megfogja a kezem, és a kasszához vezet, ahol kifizeti nekem a ruhákat, miközben Niall összeszedi a cuccaim a próbafülkéből. Képzelem, mennyire lehet ínyére.

- Harry üzeni, hogy dögös vagy – jelenik meg vigyorogva a hátunk mögött, és az orrom alá tolja a telefonom.

- Idióta – fogom a fejem, mikor elolvasom az üzenetváltást. Igen, természetesen Niall válaszolt is neki a nevemben.

„Uh, dögös.”

„Köszcsi cicám:$”

„???”

„Ugye tudtad, hogy Niall egy szexisten?”

- Te eszednél vagy? – kérdezem az átlagnál kissé hangosabban, és az átlagnál kissé eszelősebb tekintettel, mire csak röhögve maga elé emeli a kezeit, afféle védekezésképp.

Fortyogva írok vissza Harrynek, miközben magamban szitkozódok, amit rajtam kívül mindenki élvezettel néz végig.

„Bocs, Niall elvette a telefonom.”

Nagy levegőt veszek, majd elküldöm, remélve, hogy nem vörösödik a dühtől a fülem.

„Gondoltam ’cicám’. :D Mellesleg már majdnem kész vagyunk, majd írok, mikor Dani is megérkezik. Kitartás”

„Rendben, és kösz, most már csak-csak kibírjuk valahogy.”

Még épp sikerül beütnöm, és észrevétlenül elküldenem az SMS-t, mikor Liam átdobja a karját a vállamon, és a palacsintázó felé kezd húzni. Egy pillanaton múlt, hogy meglássa az üzeneteket. Meg nem mellesleg Dani nevét…

Niall előttünk rohan egészen az étteremig, úgy érzem magam, mint két hülye gyerek anyukája, miközben Liam még mindig a kezem szorongatva húz a kajálda felé. Szinte hallom, ahogy kopognak a szemei az éhségtől.

Sóhajtva lépek be utána az ajtón, mikor sikeresen elráncigált idáig, majd körbenézve meg is pillantom Niall-t az egyik szemközti asztalnál, a vörös huzattal bevont székek egyikén, amint türelmetlenül ücsörög, és dobol az ujjaival a feketére festett asztal tetején. Vigyorognom kell a látványon, néha tényleg úgy fest, mint egy durcás kisfiú.

- Legalább lesz valami jó is a mai napban – nyögi Liam, miközben a szöszi mellett helyet foglalva a kezébe veszi az étlapot.

Szinte beletemetkezik a kis könyvecskébe, én pedig őt bámulom, épp mikor megrezzen a zsebemben a mobilom. Niall bizalmas pillantást küld felém, és látom, ahogy ő is a zsebeiben kezd kotorászni, a telefonja után kutatva.

Hát akkor, show time! – gondolom, miközben úrrá lesz rajtam az izgatottság.